A válás gyermekes családban nemcsak a volt házastársaknak árt. Mindenki részt vesz ebben a kellemetlen folyamatban: mind a nagymamák, mind a nagyapák, és ami a legfontosabb, a gyerekek. Csak életkoruk miatt nehezen tudnak megbirkózni a helyzettel, felnőtteknél pedig felesleges ebben az időszakban támogatást kérni.
A legrosszabb dolog, amikor egy hajdan virágzó család felbomlik, az ismeretlen. Bármely életkorú gyermek megijeszti az ismeretlentől való félelmet. Ritka családokban a válás során a szülők bátran beszélnek őszintén gyermekeikkel és elmagyarázzák a helyzetet. Leggyakrabban a gyermekeket tényleges megvalósítással mutatják be. És még ennél is rosszabb, amikor az apa csendesen és búcsúzkodás nélkül elhagyja a „harctéret”. A mostanában kicsi család új életet kezd. És a gyermek nem mindig érti a helyét benne. Ha korábban családi hétvégéjük volt, most az anya zárkózott magában, és kevés időt szentel a gyerekeknek. Vagy éppen ellenkezőleg, lelkesen kezdi gondozni a gyerekeket, vigaszt keresve bennük, vagy elsimítva az előttük lévő bűntudatot. A gyereket viszont csak az ilyen durva viselkedés rémítheti meg. Hogy érzi magát? Félelem, bizonytalanság, kétségbeesés, düh, és ami a legfontosabb, a bűntudat.
Tudja ezt kezelni és megbocsátani a szüleinek? Tud. Szükséges? Magának a gyermeknek is szükséges. Az ilyen helyzetben lévő gyermeknek meg kell értenie, hogy joga van kifejezni saját érzéseit. Joga van elmondani a szüleinek, ami aggasztja, akár vádolni is valamivel. De a szülőknek is őszintének kell lennie vele. Természetesen ennek az őszinteségnek nem szabad traumatikusnak lennie. Nem szükséges azt mondani a gyerekeknek, hogy a válás oka az, hogy apa kegyetlen anyuval szemben, vagy hogy sokáig más családja van. És még inkább, hogy ne hibáztassuk egymást minden bűnért a gyermekek előtt. Keresse meg a szakításának semleges okát.
A gyermeknek joga van haragudni a szüleire. Igen, tulajdonának tekinti őket, de hirtelen olyan komoly döntést hoztak, hogy nem kérdezték meg tőle. Szüksége van egy családias, kényelmes világra, biztonsági garanciákra. És ez nem önzés, hanem egy teljesen érthető reakció a kényelmi zóna elhagyására. Ha pedig további változások történnek a családban (költözés, alacsonyabb életszínvonal, új iskola), akkor a reakció a legjobban kiszámíthatatlan lehet. De abszolút indokolt. Miért gondolják a felnőttek, hogy a gyermeknek nincs joga érzéseket kifejezni, nincs joga valamit követelni. Az önszigetelés, különösen serdülőknél, a családon belüli kapcsolatok teljes megszakadásához vezethet. A gyermek sikítani akar, hibáztatni a szülőket minden kudarcukért, joga van. De anyának és apának is megfelelő reakciót kell adnia az érzelmek ilyen kifejezésére. Nem ijesztgetni, nem fenyegetni, hanem megérteni. Nagyon nehéz, de a gyerek cipőjébe kell tenni magát. Most fájdalmaid vannak, de hogy érzi magát? Még mindig nem tudja, hogyan kell megbirkózni az érzelmekkel, nem érti az egész helyzetet.
Sokkal rosszabb, ha az érzések nyílt megnyilvánulásai helyett a gyermek elmerül önmagában. A bűntudat gyakran okozza ezt az állapotot. Igen, a gyermek bűnösnek tartja magát, hogy anya és apa már nem él együtt. Általában az 5-10 éves kisgyermekeknek vannak ilyen tapasztalatok. Ebben az időszakban neurózisok, pszichoszomatikus betegségek és rémálmok jelenhetnek meg. Amíg az ilyen gyermekek nem találnak érzelmi megkönnyebbülés módjait, bíznak szüleikben, védelmet és segítséget keresnek. És válaszul kapják: "Még mindig kicsi vagy!". De pontosan azért, mert kicsi, segítenie kell az új helyzethez való alkalmazkodásban. A felnőtteknek meg kell tanulniuk úgy viselkedni, mint a felnőttek, és néha a gyermek szempontjából is viselkednek. Kritikus, stresszes helyzetben más érzelmi szintet akar, el akar kerülni a problémától. A szülők pedig ennek tudatában gondjaik egy részét a gyermek vállára terelik. De egy ilyen teher meghaladja az erejét. Le akarja vetni ezt a negatívumot, és különféle módszereket választ. És megkezdődik egy gyermek érzelmi "ping-pongja" egy felnőttel együtt. Csak maguk a szülők állíthatják meg ezt a játékot, elfogadva a helyzetet, megértve saját gyermeküket és megszüntetve tőle a feltétel nélküli szeretetet.
