Szokás olyan tudatalatti gondolatokat és ötleteket hívni, amelyek az adott pillanatban kívül vannak a tudaton. Más szavakkal, ezek olyan gondolatok, amelyek nem válhatnak tudatossá.
Filozófiai szempontból a tudatalatti olyan tudati réteg, amely csak különleges esetekben képes feltárni önmagát. Ez álomra vagy téves cselekedetekre utal. A pszichológiában ezt a kifejezést a mentális folyamatokra és állapotokra utalják, amelyek kívül esnek a tudatosság szféráján.
A "tudatalatti" kifejezés először a XVIII. Század végén jelent meg. Ezután kijelölte a tudattalan jelenségek cselekvési szféráját. A fiziológiai elméletekben a tudatalatti különféle fiziológiai viselkedési mechanizmusokkal társul. Ez a kifejezés rendkívül fontos fogalom a pszichoanalitikus elméletben. De csak attól a pillanattól kezdve, hogy Sigmund Freud elkezdte használni ezt a fogalmat, kezdték aktívan használni a pszichológiában.
Freud mindig sokkal fontosabbnak tartotta a mentális élet tudatalatti oldalát, mint a tudatos. Még a tudatalattit is összehasonlította egy jégheggyel. Véleménye szerint tudatalattá válhat a fontos ösztönöket és emlékeket tartalmazó tudatalatti. De hirtelen elnyomás következett. Kiderült, hogy a tudatalatti anyag olyan erő, amely egy bizonyos természetű cselekedetekre készteti az embert. Freud kifejlesztett egy speciális technikát a tudatalatti tanulmányozására. Azt javasolta, hogy a tudatalatti néhány fájdalmas pillanatának átvitele a tudatba segítsen enyhíteni a mentális betegségekben. Freud szerint az automatikus viselkedés tudatos tudatosság nélkül is végrehajtható. De ugyanakkor nem tekinthető tudatalattinak.
A tudatalatti elme központi szerepet játszik a szociológiai tudományban, mivel gyakran pszichoanalitikusokhoz fordul. A poszt-freudi elméleteket szembeállították a tudatalatti tudományaival. Tehát A. Adler volt az első, aki megpróbálta radikálisan átdolgozni Freud tanítását. Felvetette a pszichológiai kompenzáció elvét, és minden pszichológiai tevékenységet megpróbált tudatalatti szintű küzdelemként bemutatni. Jung azt javasolta, hogy a személyes tudatalatti elrejtse a kollektív tudatalatti mélyebb rétegét. Fromm pedig beismerte az egyéni tudatalatti létét. Véleménye szerint a társadalom önállóan határozza meg, hogy mely gondolatok és érzések tudnak eljutni tudatos szintre, és melyek veszélyesek a létére. Kiderült, hogy a tudatalatti tartalmát maga a társadalom szerkezete határozhatja meg.