A modern világban nagyon népszerű a "család elsorvadása" mint társadalmi intézmény gondolata. Ugyanakkor, bár a modern család eltér a 100-150 évvel ezelőtt létezettől, ez a társadalmi intézmény távolról sem tűnik el, és továbbra is kiemelt értéket tart fenn a személyiség fejlődésében.
A gyermek és a család közötti kötelék különösen erős, mert a biológiai és társadalmi elvek metszéspontjában keletkezik. A szociális megszüntethető, milyen következményei lehetnek egy ilyen lemondásnak - egy másik kérdés, de elvileg a lemondás lehetséges. Lehetetlen megsemmisíteni a biológiát, és éppen ez érvényesül az újszülöttkori időszakban. Az anyával való fizikai kapcsolat pillanatában a gyermek megszagolja, meghallja a szív ritmusát, amelyet a méhen belüli élet során hallott - mindez biztonságérzetet kelt. A gyermek elkülönítése a családtól, elsősorban az anyától ebben az időszakban alapvető bizalmatlanságot generál a világ iránt, amely alapján a jövőben kialakul a személyiség.
A csecsemő, a korai és az óvodai gyermekkor meghatározó szerepet játszik a személyiség kialakulásában. Ha ilyenkor valami hiányzik a gyermek neveléséből és fejlesztéséből, akkor ezt a jövőben már nem lehet kijavítani. És ezeket a korszakokat tölti a gyermek a családban. Így a család hatása meghatározza a személyiség minden további fejlődését.
Ezt a kijelentést még az sem semmisíti meg, hogy sok óvodás óvodába és óvodába jár. Pszichológiai tanulmányok azt mutatják, hogy a gyermek ideiglenes gyermekgondozási intézményben való tartózkodása fizikailag elszigeteli őt a családtól, de pszichológiailag nem: az óvónő nem nyomja vissza a szülőket referenciaszemélyként. A megsértés csak a szülőktől való tartós elzárkózással fordul elő, amikor a gyermek bentlakásos típusú gyermekintézményben tartózkodik, és ez súlyos pszichológiai traumává válik.
A csecsemőkorban, a kisgyermekkorban és az óvodai gyermekkorban nemcsak a világ iránti alapvető bizalom vagy bizalmatlanság alakul ki, hanem a kezdeti társas interakciós készségek is, amelyek kultúránként, emberenként, sőt családonként is eltérőek lehetnek. A gyermek számára a legjelentősebb emberek - a szülők - válnak az ilyen készségek elsajátításának mércéjévé.
A szülők standardként való felfogása a következő fejlődési időszakokban is fennáll, amikor befolyásuk valamelyest gyengül - az általános iskolában és még a serdülőkorban is. A tinédzser lázadhat a szülei ellen, de elkerülhetetlenül betartja a családban tanult viselkedési normákat és értékorientációkat.
Amint a pedagógiai gyakorlat mutatja, szinte lehetetlen legyőzni a család befolyását. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha a családot negatívan befolyásolják - például amikor az alkoholista szülők lopásra kényszerítik a gyereket. Ilyen esetekben a gyermek megmentésének egyetlen módja az, ha eltávolítják a családból, amíg a szülők nem változtatják meg viselkedésüket. Másrészt a családban elsajátított pozitív viselkedési és erkölcsi normák képesek ellenállni a környezet negatív hatásának - például egy keresztény vagy muszlim családban nőtt lány soha nem ismeri el a szexuális hajlamot "normaként", ha az egyetemen, ahol tanul, sok női hallgató viselkedik így.
A család kiemelt fontossága a személyiség fejlődésében különösen egyértelműen megmutatkozik azokban az esetekben, amikor a gyermeket megfosztják a családi oktatástól. Az árvaházakban felnövő gyermekek gyakran lemaradnak a fejlődésben és nehézségeket tapasztalnak a társadalmi alkalmazkodás terén.
