A fiatalságot az élet legjobb időszakának tartják: az ember egészséges, tele van erővel, egész élete előtt áll. De a fiataloknak is megvannak a maguk gondjai és problémái. Különösen a 18-20 éves lányok aggódnak amiatt, hogy minél hamarabb férjhez menjenek.
A családalapítás vágya természetes az ember számára, de a 18-20 éves lányok esetében különös jelentőséget kap. Ezt mind pszichológiai, mind társadalmi tényezők elősegítik.
Társadalmi sztereotípiák
Nehéz egy társadalomban élni és mentes lenni a benne rejlő sztereotípiáktól. Ez a köztudat egyik legkonzervatívabb eleme, és az emancipáció nem szüntette meg a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat.
Az egyik az a gondolat, hogy egy nő "elsősorban család". A társadalom könnyen megbocsát egy nőnek, aki nem valósította meg önmagát a munkájában, de nem akar megbocsátani annak a nőnek, aki nem lett feleség és anya. A szakmai tevékenység magasságába jutott nőt félig megvetően sajnálják: "Mi mást tehet, ha senki sem házasodik össze."
Egy másik sztereotípiát a párkeresés régi képlete fejez ki: "Van terméked, van kereskedőnk". A nőt valóban "árucikknek" tekintik, a férfit pedig "vevőnek". Hagyományosan úgy gondolják, hogy az a férfi, aki nem alapít családot, szabad akaratából teszi, és a nőtlen nő nem elég jó ahhoz, hogy bárkit is érdekeljen. Ez még a művészetben is tükröződik: filmekben és regényekben általában a régi legényeket aranyos, vidám fickóként, az öreg szobalányokat pedig epés személyekként, az egész világra haragszik.
Az ilyen sztereotípiák nem befolyásolhatják a lány önértékelését. Az "öreg cseléd" megvető címkéjétől tartva igyekszik a lehető leghamarabb elválni a kislánytól, rádöbbenve, hogy az "áruk ára" az életkor előrehaladtával csökken, minden évben csökkentette a "menyasszonyi piac" besorolását.
Törekvés a szabadságra
18-20 éves korában az ember paradox helyzetbe kerül. Egyrészt ez már nem gyerek vagy akár tinédzser, ez egy felnőtt, aki minden állampolgári joggal rendelkezik és teljesen fejlett emberként. Másrészt ebben a korban az emberek általában még csak tanulnak, és ha dolgoznak, akkor alacsonyan fizetett munkakörökben, ezért anyagilag függenek szüleiktől, és kénytelenek velük együtt élni ugyanaz a lakás.
A szülők számára a felnőtt gyermekek olyan gyerekek maradnak, akiket ki lehet ordibálni, letépni az irritációt, figyelmen kívül hagyni a véleményüket, és nem ismerni a magánélethez való jogukat. Különösen nehéz a helyzet azokban a családokban, ahol a felnőtt gyermekek kénytelenek nemcsak a szüleikkel, hanem a nagyapáikkal és nagymamáikkal együtt élni.
Ilyen helyzetben bármilyen nemű fiatalember van, de a lány reménykedik abban, hogy megszabadul a szülői diktatúrától. Hagyományosan a feleség férje házához megy, ezért a lány reménykedhet abban, hogy megnősül és elhagyja a szülői házat.
Az apósról és az anyósról kiderülhet, hogy ugyanolyan házias despoták, mint a szülők, de a lány erre még nem gondol. Ha nem lehet kapcsolatot létesíteni új rokonokkal, akkor is férje személyében lesz egy közeli ember, aki képes megvédeni őt, és védtelen a szülei előtt.
Mindezek a körülmények a lányokat 18-20 évesen kényszerítik arra, hogy habozás nélkül házasságot kössenek. Bizonyos esetekben ez csalódásokkal, válásokkal és megtört életekkel végződik.
