A figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenesség a gyermekek egyik leggyakoribb fejlődési rendellenessége. Ezt a szindrómát fokozott aktivitás kíséri, amely elérheti a teljes gátlást. A túlzottan magas fizikai aktivitás a gyermek társadalmi alkalmazkodásának megsértésének fő oka.
Annak ellenére, hogy ezt a szindrómát gyakran motoros aktivitás szindrómának nevezik, szerkezetének fő hibája a figyelemhiány. Az ilyen gyermek, aki néhány pillanatnál nem képes valamire koncentrálni, ez fokozott figyelemeltereléssel jár, reagál minden hangra és mozgásra. Ezek a gyerekek gyakran érzelmileg instabilak, ingerlékenyek, gyors indulatok.
A hiperaktivitás nagyon korán, csecsemőkorban kezdődhet. A gyermekek izomtónusa megnövekszik, fokozott az érzékenység az ingerekre, sokat sírnak, rosszul alszanak és étkeznek, nagyon nehéz őket megnyugtatni.
A szindróma 3-4 évesen nyilvánul meg egyértelműbben, a gyermek nem képes semmire koncentrálni. A gyerek nem zavarhatja meg, nem hallgathat mesét, nem képes olyan játékokat játszani, amelyek figyelem koncentrálását igénylik. Minden tevékenysége kaotikus.
A szindróma csúcsát 6-7 éves kornak tekintik. Túlzott türelmetlenség jellemzi, különösen nyugalmat igénylő helyzetekben. A gyermek egyik tevékenységről a másikra mozog, anélkül, hogy egyetlen feladatot végezne a végéig, izgul, vergődik azokban a pillanatokban, amikor ülni kell. Leggyakrabban ez a viselkedés nyilvános helyeken nyilvánul meg, például iskolában, közlekedésben, kórházban, múzeumban stb.
De a hiperaktivitási szindrómára nem hajlamos hétköznapi gyermekek néha ingerlékenyekké, dühösekké vagy kontrollálhatatlanná válnak, ezért nem érdemes minden izgatott gyermeket „megjutalmazni” ezzel a diagnózissal.
